Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a szociális szolgáltatás még szélesebb körű kiterjesztésére.
Az aláírt együttműködési megállapodás szerint az MKIK abban támogatja a Gondosóra programot, hogy segíti annak minél szélesebb körű megismertetését a mintegy 900.000 hazai vállalkozást összefogó gazdasági kamarai közösségen belül.
A 2022-ben indult program egyébként eddig is sikeres volt, hiszen már 750.000 65 év feletti ember regisztrált.
Nagy Elek, az MKIK elnöke a kamarai szerepvállalásról kifejtette, hogy érzelmileg is nagyon fontos, hogy a szervezet gondoskodjon az idősödő vállalkozókról, vagy a fiatalabbak idős szüleiről, ugyanakkor a racionalitás is a kamara részvétele mellett szól. Van ugyanis két társadalmi tendencia, ami erőteljesen hat a gazdaság alakulására is.
A Magyarországon elért közel teljes foglalkoztatás komoly munkaerőhiányt idézett elő szinte minden szektorban. Ennek enyhítését egyrészt a munkaerőpiac perifériáján lévő fiatalokban, másrészt az idősödő 65+ korosztályban találhatjuk meg. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a nyugdíjkorhatárt elérő, de még dolgozni hajlandó korosztály tagjai az egészségüket meg tudják őrizni és hosszan aktív időskorban tudjanak élni.
A másik kihívás, hogy a magyar társadalom Európa többi részéhez hasonlóan idősödik. Igaz ez piaci szereplőkre, így a vállalkozókra is. És mint ahogy egyre nagyobb szükség van a nyugdíjaskorú munkavállalókra a munkaerőpiacon, úgy a vállalkozások fennmaradásában is egyre tovább van szerepe az idősebb generációknak. Az időskorban várható aktív élettartam így nagyban hozzájárul a munkaerőpiacra nehezedő nyomás enyhítésére.
„Ugyanígy igaz ez a vállalkozóinkra is.” – emelte ki a kamara tavaly megválasztott elnöke. „Minél tovább tudják egészségben és nyugalomban sikeresen működtetni vállalkozásaikat, annál jobban tudják erősíteni a magyar gazdaságot is.”