A duális képzés szerepe évről évre egyre hangsúlyosabbá válik a szakképzésben, hiszen a tanulók így valós munkahelyi környezetben szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot. Ebben kiemelt feladatot lát el a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, amely folyamatosan dolgozik a potenciális duális képzőhelyek felkutatásán és bevonásán.
Az iskola kezdeményezésére már a tavalyi év során megkezdődtek azok az egyeztetések, amelyek eredményeként idén áprilisban hat szombathelyi óvoda is csatlakozott a duális képzőhelyek köréhez egy új szakmában. Az együttműködés keretében az oktatási szakasszisztens képzésben részt vevő tanulók tölthetik majd náluk nyári egybefüggő szakmai gyakorlatukat.
A szakmai együttműködés fontos állomásaként a nyilvántartásba vételi eljárást megelőző megbeszélésnek az oktatásban érintett Boldog Salkaházi Sára Technikum és Kollégium adott otthont, ahol részt vettek a csatlakozó óvodák igazgatói, valamint a kamara duális képzési tanácsadói is.
A kezdeményezés célja, hogy a tanulók korszerű, gyakorlatorientált tudást szerezzenek, miközben az intézmények is aktív szerepet vállalhatnak a jövő szakembereinek képzésében. Az együttműködés egyben hozzájárul ahhoz is, hogy a szakképzés és a munkaerőpiac kapcsolata tovább erősödjön a térségben.